Barion Pixel

CELEBKÖNYVEK

CELEBKÖNYVEK

FÉSŰS NELLY

A szüleim három éves koromban váltak el, onnantól kezdve édesanyám egyedül nevelt. Nem csoda, hogy erős női minta volt előttem mindig. Azt tanította nekem, hogy mindig mindent meg kell tudjak oldani egyedül is. Ezért nem csoda, hogyha kalapács kerül a kezembe, akkor tudok szöget ütni a falba, vagy ha csavarhúzó, akkor szívesen csavarozok is. Debreceni lány vagyok, ez a város pedig nemcsak a szülővárosomat jelenti nekem, hanem a színházi élet megismerését is. A nagybátyám három éves koromban vitt be először a Csokonai Színházba, és onnantól kezdve tudtam, hogy színésznő szeretnék lenni. Nem volt kérdés, hogy ez az én utam. Hamar kiderült, hogy jó hangom van, és megvan a tehetségem is ehhez a szakmához. Ötödik osztályos voltam, amikor vittek minket a zenetagozatos iskolából a nagyszínházba különféle gyerekdarabokra. Tizennyolc évesen, pedig amikor leérettségiztem a Csokonai Színház akkori igazgatója azonnal le is szerződtetett hozzájuk. Az egy kicsit megrekesztett, azt éreztem, hogy szeretnék még világot járni és azt mondtam mindenkinek, hogy majd az Operettszínházban szeretnék énekelni. Egy évig elmentem külföldre zenélni néhány barátommal, de hamar rájöttem, hogy a hangszeren játszás nem az én irányom. Visszatértem tehát a világot jelentő deszkákra. Goór Nagy Máriához iratkoztam be, és nem sokkal később tényleg a Budapesti Operettszínházban találtam magam. Harminckét éve vagyok színésznő, az életem a színjátszás. Ezen kívül húsz éve alakult meg a Dívák formáció Détár Enikővel és Ladinek Judittal, akikkel azóta is együtt lépünk fel és járjuk az országot. A Moulin Rouge-ban voltunk külön-külön dívák, és egyszer kértek tőlünk egy közös fellépést. Sosem felejtem el, Enci anyukája külföldről hozott olyan flitteres anyagot, amiből fellépő ruhákat készítettünk. Olyan jól sikerült a közös fellépésünk, hogy elkezdtek hívni minket egyik helyről a másikra. Az ötödik alkalom után elhatároztuk, hogy megalapítjuk a Dívákat, amely azóta is töretlenül működik. Szóval visszatérve a karrieremre, mindent elértem, amit szerettem volna már a húszas éveim elejére. Sorozatban játszottam, számtalan fellépésem volt, egyvalami nem jött az életembe az a férfi, akivel közös családot tervezhettem volna.  Ezért előtte nem is gondolkoztam az anyaságban, a karrieremnek éltem. Aztán jött egy mexikói turné, ahol megismertem Csenge apukáját és mivel sok mindenben együtt gondolkoztunk, ezért úgy döntöttünk miért ne lehetne gyermekünk? Gyakorlatilag, amikor ezt eldöntöttük ezt, akkor rá egy hónapra meg is fogant Csenge. Egy ideig jól működtünk együtt, de aztán néhány év múlva kiderült, hogy mégsem stimmelnek a dolgok, én pedig nem akartam frusztrált anyuka lenni, nem akartam, hogy a gyermekem feszültségben éljen. Elváltak útjaink, én pedig egyedül maradtam egy iskolakezdő kislánnyal. Ez volt az a történés az életemben, amit mindig is el akartam kerülni, tanulva a szüleim példájából, arra vágytam, hogy szerető családom legyen és a gyermekemet szerető családban neveljem. Ez az álmom azonban összeomlott ezért is volt nagyon nehéz az elején. Családfenntartó anyaként, csak a munkának és a gyerekemnek kezdtem el élni, mert szerettem volna mindent megadni Csengének. Aztán 2011-ben megérkezett az életembe Vajtó Lajos, aki egy egészen más típusú férfi volt, mint a többiek. Jött egy ugyanolyan irányító ember, mint én. Egy olyan férfi, akit nem lehetett magam alá rendelni. Hatalmas volt a szabadságvágya, mint nekem, ezért nem is terveztük az együtt élésünket. Ma pedig már férj és feleség vagyunk, és van egy közös gyermekünk is. Elzát nem terveztük, sőt Lajos kategórikusan közölte velem, hogy nem akar gyereket, van egy nagyfia, és Csengét is lányaként szerette. Ki is jelentettük, hogy nem akarunk kisbabát, ám amikor hirtelen meghalt az édesanyja, akkor mégis történt valami. Elza napra pontosan két hónappal később megfogant. Olyan volt, mint egy isteni jel, a kislányunk pedig megváltoztatott mindent. A legfőképpen azt, hogy tényleg családmodellben élünk azóta is, ami a legnagyobb öröm számomra.”

SZÜLETETT ANYÁK

Rendeld meg most!

5490 Ft

SZÜLETETT ANYÁK

Rendeld meg most !

Lipcsei Betta

„Szarvason nőttem fel, egy olyan ideális vidéki közegben, amitől jobbat nem is kívánhattam volna soha. Olyannyira szerettem ott élni, hogy el sem tudtam képzelni, hogy valaha Budapesten neveljek majd gyereket. Nekem a vidéki barátságos közeg nagyon sokat adott. Egy igazi fiús kislány voltam, inkább fociztam a bátyámmal babázás helyett..."

Görgényi Gabriella

„Miskolcon születtem, anyukám óvodapedagógus, apukám éttermi vállalkozó volt. Sajnos a szüleim három éves koromban elváltak, de kaptam egy olyan nevelőapukát, Sanyi személyében, aki végigkísérte a kamaszkoromat és az egyetemi első éveimet. A gyerekkorom felhőtlen volt, apukám révén kaptam egy kis tesót is, Fruzsit, aki azóta szintén..."